.png)
A november így is, úgy is beköszönt. Megérkezik komótos egykedvűséggel, ha szeretjük, ha nem. És mint mindig, fagyban vagy kánikulában, mindaz, ami körülöttünk van, akár látjuk, akár nem, tele van élményekkel, lehetőségekkel. „Csak” észre kell venni.
Beköszöntött az ősz. A hajnalok deresek, csípősek. A nap a felhők mögé bújt. Fúj a szél, zuhog az eső, a színek halványulnak. Vörös-arany lombkoronájukat vesztve, csupaszon bólogatnak a fák. Talán a télről álmodnak, amikor majd az ágaikat zúzmara és hósipkák díszítik fel újra.
„Megjöttek az őszi esők...” Jani bácsi, a szomszédunk, minden évben ezzel a mondattal búcsúzott a nyártól.
Konstatálta, hogy egy korszak lezárult, a természet átállt az egyik fajta létezési módról egy másikra. Jani bácsi a kertészkedésnek élt, a mindene volt az a néhányszáz négyzetméteres kertecske, ahol gazdálkodott, Budapesttől nem messze. Paradicsomot, paprikát termesztett, és ellátta krumplival, répával, zöldséggel, idénygyümölcsökkel - málnával, eperrel, almával, szilvával - bőven azt a kis háztartást, amit nyugdíjasként ő meg a felesége jelentett. Még a nagyvárosban élő gyerekeknek, unokáknak is jutott belőle: "had egyenek valami normálisat ők is"…
Minden ősszel vártuk ezt a mondatot, Jani bácsi veretes megállapítását. Olyan volt, amint amikor egy előadás előtt a műsorvezető kellő ünnepélyességgel felkonferálja a következő számot.
Az öreg gazda mondatában soha nem volt szemrehányás, nosztalgia, rosszallás vagy sóvárgás. De öröm vagy lelkesedés sem. A gazdálkodó ember bölcs, szikár megállapítása volt ez - pusztán arról, hogy ideje berendezkedni a télre. Belekezdeni mindabba, ami ennek az időszaknak a feladata. Letisztogatni, újraélezni a szerszámokat, előkészíteni a vetőmagot, megtervezni, hogyan ültetünk jövőre.
Számára az őszi eső pont azt jelentette amit: az őszi esőt. Semmi mást.
Eszembe ötlik egy Simonton klub találkozó (#simontonklub), néhány évvel ezelőttről, november közepéről. Ahogy évek óta, akkor is összegyűltünk a havonként találkozónkra, hogy az elmúlt hónap történeteit, örömeit, bánatait megosszuk egymással, gyógyult és a gyógyulás útját járó társainkkal. Körbe haladt a szó, szokás szerint most is mindenki mondott néhány mondatot.
"Csak sajnos megjött a rossz idő..." - zárta a gondolatait Éva, miután elmesélte iskolát kezdő kis unokájával közös történeteit.
"Szerintem nem a rossz idő jött meg, hanem a hideg..." - kezdte a sorban következő Ági... amire mindannyian felnevettünk.
Valóban: miért lenne "rossz" az ősz?! Ahogy a természet visszahúzódik, erőt gyűjt, közben élmények sokaságát kínálja nekünk. Talán valóban nem olyan harsányan, mint a nyár. De van ennél jobb alkalom lecsendesedni, lassítani, visszahúzódni, lazítani? Finom teát kortyolgatva egy jó könyvet olvasni? Fahéjas-almás lepényt sütni? Bekuckózni, és fejből-mesét mondani a gyerekeknek? Egy csendes sarokban karácsonyra készülő kötött sál szemeivel szöszmötölni?
Sőt, a természet is rengeteg új élményt kínál. A levegő friss, az esőcseppek üveggyöngyként csillognak az ágakon. Bújócskát játszik a világ, ahogy ködbe burkolódzik, és minden lépes egy új, felfedezésre váró titok.
Sétálni esőben is lehet. Ugyanúgy átmozgatja az izmokat, ugyanúgy kitisztítja a tüdőt, ugyanúgy felpezsdíti az immunrendszert. Hogy a lelkedet is feltölti-e, az már nem az esőn múlik, hanem rajtad.
Mért is ne ölelhetnéd magadhoz az őszt, a szürkeségével, az esővel, széllel, köddel együtt?
Hogy is szólt a zamárdi Erőforrás Táborban tanult egyik napindító meditáció? „Üdvözöllek eső!... Kérlek mosd el belőlem az aggodalmaimat, a félelmeimet, a nehézségeimet, a terheimet…”
Ha így tekintesz rá, valóban nincs jó vagy rossz idő. Arra való idő van, hogy jól töltsd.