.png)
Határidők, munka, rohanás, utazás. Facebook posztok, telefoncsörgés, Messenger pittyegés, viber vibrálás… A karantén után új erőre kapott pörgés sodrában pillanatok alatt semmivé lesz a lélek egyensúlya.
Pedig egyre észvesztőbbé váló világunkban az egyetlen, ami megtart, az a stabil belső kapcsolat önmagunkkal. A lélek legmélyén újrateremtődő összhang valódi természetünkkel - a Természet nagy egészének odatartozó részeként.
Miként találjuk meg ezt a lelkünk mélyén rejtező összhangot?
Ennek számos módja lehet. Például az erdőjárás, amit mostanában igyekszem bepótolni. A járványveszély bezárt hetei után a buja, nyári természet minden apró rezdülése különös élményt jelent. Feltöltődést ad nem csak a testnek, de a léleknek is.
A dolgunk csak annyi, hogy észre vegyük az „apróságokat”.
Visszaidéződnek a legutóbbi emlékek… Megállunk minden vadvirágnál, számba veszünk minden apró bogarat, az erdő minden rezdülését. A természet kegyes hozzánk, mintha rajongásunkat jutalmazná, szebbnél szebb dolgokat küld elénk. Az egyik tisztáson szinte tobzódnak a lepkék. Ezernyi szín, ezernyi rajzolat csillog a napfényben táncoló apró szárnyakon, amint önfeledten repülnek virágról virágra, bokorról bokorra.
A tisztás szélén három fiatal szarvas bukkan fel. Végig mérnek minket a távolból, majd hatalmas agancs-koronájukkal büszke, elegáns léptekkel elsétálnak.
Tovább megyünk a madárfüttytől zengő erdőben. Egy faágon egy vörösbegy - szinte az orrunk előtt, ránk sem hederítve - telitorokból fújja a trillát. Megrészegülve a nyártól, a szabadságtól… vagy talán saját éneke szépségétől.
Aztán egy újabb „szarvas” szarvasbogár! Sőt nem is egy: kettő, három! A potrohuk súlya miatt viccesen, szinte függőleges tartásban repülnek. De minden ügyetlenségükért kárpótol a tény, hogy itt vannak. Mert az a hír járja, hogy ahol ott tanyázik a szarvasbogár, az az erdő egészséges, megújulásra képes.
A megújulás örömével telepedünk le a kis patak partjára, ülünk, és csak hallgattunk, hosszú percekig…
A patakcsobogás meditatív hangja eszembe juttatja a tavalyi Erdőfürdőnket és erdei meditációnkat.
Milyen jó is volt, amikor gyógyultakból és gyógyulókból álló kis „csapatommal” indultunk neki az erdőt járni. Sétáltunk, meditáltunk, libegőztünk, beszélgettünk, megtöltöttük kulacsainkat a Mátra egyik legtisztább vizű forrásából...
Igen, el akarom hozni őket újra és újra. Meg akarom mutatni a sok gyönyörűséget. Át szeretném adni azt a szenvedélyt, ami az erdőhöz köt. Az erdőhöz, ehhez a természet adta, utánozhatatlan erőtérhez, ami felüdíti a testet, és kisimítja a lelket. A karantén utáni első erdőjárásom máris megszülte az elhatározást, hogy a tavalyi élményt, az erdei meditációt, a közös „töltekezést” idén augusztusban is megismételjük, nemsokára erről már a pontos részleteket is olvashatjátok a honlapunkon. (A tavalyiról itt olvashatsz.:-))
Városlakóként, a hétköznapok sodrásában, a feladatok özönében, a telefonok, üzenetek, egyeztetések és megbeszélések szorításában könnyen elhalványul a természethez tartozás evidenciája.
Pedig évmilliók törvénye alapján ez az igazi otthonuk.
Csak néhány erdei barangolással eltöltött óra, és testünk – lelkünk belesimul az idetartozás élményébe. Az érzésbe, hogy egy nagy egész részei vagyunk.
Részesei valaminek, ami fenséges, amit átélni jó - ami megtart téged is!
A kirándulásunkon felvettem egy követ: fényesre mosta az eső, simára csiszolta az idő… Itt pihen most is a polcomon emlékeztetőül: egy pici rész a nagy egészből…
Photo by Rhys Kentish on Unsplash