Félelem a korona idején

Nagy félelem övezi a koronavírus terjedését. Aggódunk önmagunkért, szeretteinkért, világunk felborult rendjének helyreállításáért. Nehéz átlátni a helyzetet, a sok hír és álhír között eligazodni, reális képet kialakítani. A félelem különösen erős a daganatos betegséggel érintettek körében, hiszen számos híradás rizikócsoportként emeli ki ezt a betegséget. Összeszedtem ezért néhány szempontot, ami segíthet a felfokozott helyzetben:


1. A félelem és az információ sajátos viszonyban áll egymással

Minél kevesebb az objektív tájékozódási pont, annál bizonytalanabbnak, elveszettebbnek érezzük magunkat. Bár most a legkevésbé sem mondható, hogy kevés lenne az információ, hiszen minden felületen a koronavírussal kapcsolatos hírek zúdulnak ránk. Paradox módon azonban a túl sok információ is félelmet gerjeszt. Egyrészt azért, mert nem tudjuk kiszűrni, mi a hiteles forrás, és mi nem. Másrészt azért, mert az információ áradatban képtelenek vagyunk minden cikket elolvasni, minden új hírt meghallgatni. Így előáll az a jelenség, hogy elveszünk a hírtömegben. Nem azt éljük meg, hogy mennyit tudunk, hanem azt, hogy mennyi mindent még nem… Közben a különböző hírportálok tulajdonképpen ugyanazokat az információkat ismétlik. Éppen ezért érdemes mérsékelni a koronavírusról olvasott anyagot időben is, mennyiségben is. Kiválasztani egy, legfeljebb két hiteles hírportált, ahol az aktuális helyzetről tájékozódunk, és ellenállni a kísértésnek, hogy egész nap az erre vonatkozó kommenteket, újabb és újabb híreket - és álhíreket bújjuk.

2. Rizikó csoportok Rengetegszer elhangzik, hogy vannak olyan csoportok, melyeket fokozottan veszélyeztet a vírus. Ezek közé tartozik az elesett, rossz általános állapot, az idős kor – főleg akkor, ha más szövődött betegség is fennáll. Felsorolják azokat a tüdőbetegséget, ahol a tüdőszövet egyéb, krónikus zavarral megterhelt állapota miatt, ha még a vírus is megjelenik, nagyon megnehezíti a védekezést. Felsorolják a szervátültetésen átesett betegeket, ahol amiatt, hogy az új szövetet a szervezet befogadja, bizonyos immunfunkciókat átmenetileg gyógyszeresen felfüggesztenek. Ezen esetek mindegyikében az immunrendszer legyengült, megterhelt állapota a közös szál.

3. Daganatos betegség – a tényleges veszélyek A média azzal a céllal, hogy a felesleges pánikot elkerülje és a lakosságot megnyugtassa, milliószor elmondja, hogy nincs mindenki kitéve halálos veszedelemnek. De ami az átlagembernek megnyugvás, az extra félelmet kelt a daganatos betegek körében. Azt azonban nagyon fontos tudni, hogy a „daganatos beteg” egy gyűjtőfogalom. Különböző életkorú és állapotú, különböző szervet érintő, eltérő kiterjedésű és stádiumú betegeket vesz egy kalap alá ez a fogalom. Tehát ez azt is jelenti, hogy nem „a daganatos betegek” vannak fokozott veszélynek kitéve. Számít a szervezet általános erőnléti állapota, az elváltozás kiterjedtsége, a kezelés milyensége. Daganatos betegeket kezeltek a tavalyi influenza járvány idején is, meg előtte is, bár az nem kapott ekkora figyelmet, mint ez a most kialakult helyzet. Természetesen ez most nehezebb szituáció, és mindenkinél nagyon fontos a fokozott odafigyelés – de ez is igaz a daganatos betegség zajlása alatt végig! És igaz a helyreállt szervezeti egyensúly megőrzésekor is.

4. Amit most tudunk Be kell látni, hogy most minden folyamatosan változik, de a nagy onkológiai centrumokban az ellátás folyik, de máshol is, a szigorodó biztonsági intézkedések mellett is mindent megtesznek, hogy a kemoterápiás és sugárterápiás ellátás normál ütemét fenntartsák. A lakossági szűrővizsgálatokat időlegesen leállították, hogy ezzel is tehermentesítsék az ellátószemélyzetet. A hormon blokkoló és egyéb gyógyszereket fel lehet íratni és ki lehet váltani a „felhőből” az onkológussal való telefonos konzultáció alapján. Érdemes most előre gondolkodni – telefonon is nehezebb elérni az osztályokat – és több hónapnyi adagot kiváltani.

5. Immunrendszer: most (is) a legfőbb fegyverünk Békésebb napokra való kultúrtörténeti csemege Louis Pasteur és Claude Bernard vitája - írok majd erről is egyszer. Kettejük közül annak a tudósnak a nevét ismerjük, aki nyertesen jött ki a szellemi párharcból: Pasteur. Ő azt képviselte, hogy a betegségek kialakulásának meghatározó tényezője az „ágens”, vagyis a kórokozó. Ha azokat elpusztítjuk, vagy megakadályozzuk, hogy megtámadja a gazdaszervezetet, kiírtjuk a betegségeket a világból. Bernard a „befogadó közeg” fontosságát hangsúlyozta. Szerinte, ha a szervezet erős, jöhet bármilyen ágens - ha nem talál megfelelő táptalajra, nem alakul ki betegség. Mint sok esetben, itt is a középút lehet az igaz. A fertőző ágens szerepe is meghatározó, de komoly tényező a szervezet aktuális állapota, erőnléte, védelmi aktivitása. Amit minden esetben megtehetünk, hogy fokozott éberséggel őrizzük immunrendszerünk zavartalan működését. És ahogy a következő pontban írom, ezek egészen egyszerű, mégis hatékony dolgok!

6. Amit megtehetsz: - Tarts rendszert az életedben. Legyen egy kialakult ritmusod, napirended. Figyelj a teendőid elvégzésére, de mellette a rendszeres pihenésre, feltöltődésre is! - Ha otthonról dolgozol, válaszd el a munka és az „otthonlét” idejét! Legyen „munkaidő” - aminek legyen vége! - Rendszeresen szellőztess! Óránként öt percnyi friss levegő felélénkíti a környezeted is, téged is! - Rendszeresen mozogj! Ezerféle módja van az otthoni mozgásnak. A mosogatás, takarítás nem az, hiába fizikai aktivitás! Csak az számít, ami jóleső, amit kifejezetten a mozgás öröméért végzel! Napi 2 x 10-15 perc nyújtózás a tested és a lelked is feltölti – rengeteg lehetőséget találsz a különböző on-line felületeken. (Például itt olvashatsz a 8 brokáttekercsről, és a videót is megtalálod róla) - Figyelj a folyadékbevitelre! Napi másfél liter tiszta víz (vagy gyógytea) az ajánlott mennyiség. - Fogyassz rendszeresen zöldséget, gyümölcsöt! Napi egy narancs, egy alma, hetente néhányszor egy- egy tányér főzelék (A zöldfélék számos hasznos alkotórésze megmarad főzés után is!) - Hallgass megnyugtató zenét, olvass, nézz kedves, vidám történeteket! - Beszélgess! Ha teheted, főleg gyerekekkel – hihetetlen a világlátásuk, a szellemi frissességük. Lenne mit tanulni tőlük. - Relaxálj, imaginálj! Ha nincsenek még erre bevált módszereid, keresgélhetsz a neten, és térj majd vissza ide a honlapra: nemsokára új, meditációs hanganyagokkal találkozhattok!


#Photo byDimitri KarastelevonUnsplash

#koronavirus

#immunrendszer

178 megtekintés

Copyright: www.drprezenszki.hu . Minden jog fenntartva!

A weboldal bármely tartalma, szöveges, képi vagy egyéb eleme csak a jogi nyilatkozatban foglalt feltételek mellett használható fel.

Az ÁSZF ide kattintva, az Adatkezelési Tájékoztató pedig itt olvasható,

Kapcsolat: szervezes@drprezenszki.hu  

Webdesign: Bárd Noémi Polli , bard.n.pr@gmail.com

  • Facebook