top of page

Három nap az Élet Házában

Jó pár hét eltelt a csobánkai erőforrástáborunk óta. Az élmények leülepedtek, részünkké váltak. Visszaidézzük néha egy-egy csoportfoglalkozáson. Akik pedig nem voltak ott, rendre megkérdezik: „És milyen volt?” Hát ez a blogbejegyzés most nekik szól. (És mindazoknak persze, akik szívesen idézik fel.) Miközben már a legújabb találkozót szervezzük: október 2-én irány Dobogókő!


Szóval... Az őszi hűvösben összehúzom a kardigánom és elmerülők az idei nyári fotóim hangulatában. Leltárt készítek.

Találkozások a hosszú bezártság után. Ölelések, közös családi strandolás, házi vanília parfé áfonyával, lecsó minden mennyiségben. Országjárás, hazánk eldugott helyei. Természeti szépségek sokasága, felfedezett, és újra felfedezett csodák…

...és a csobánkai erőforrás hétvége!


Miközben a képek között lapozok, megelevenedik a három, lélekemelően szép nap története, amit az Élet Házában töltöttünk.


Hol is kezdődött? Valamikor tavasszal döntöttük el, hogy ha a járvány engedi, idén is szervezünk erőforrás hétvégét. Onnantól szinte minden heti alapítványi megbeszélésünkön előkerült a tervezgetés témája.


Várakozással figyeltük a híreket: megengedi-e a járványhelyzet a személyes találkozót? Mi legyen a helyszín? A szeretett balatoni panzió betelt, mire észbe kaptunk, a nálunk bátrabbak lefoglalták a helyeket. Néztük a Balaton környékét máshol is, de az árak iszonyatosak voltak, elérhetetlenek a mi szerény költségvetésünkkel.

Hova tudtok vajon a legtöbben eljönni? Hova jönnétek szívesen? Maradt Budapest környéke, a varázslatos Pilis, ami lehetőségek sokaságát kínálja.

Végre megjön a hír: feloldották a korlátozó intézkedéseket, indulhat a szervezés. Csobánkára esik a választásunk. Lázasan készül a hirdetési oldalunk. Égnek a telefonok: utazás, szállás, étkezés, programok, meghívott kollégák, millió kérdés, millió egyeztetni való. A találkozás örömének lendületet minket is elragad.


Az „Élet Háza”. Kábé századszor hangzik el ez a név, mikor valóban eljut hozzám a jelentése. Találhatnánk jobb helyet idei erőforrástáborunk helyszínéül?! A Dunapartról, mielőtt a HÉV-re szállok, küldök egy szelfit az úton levőknek: én már érkezem!

A kapun átlépve rögtön érzem: ennek a helynek különös atmoszférája van.

A fák árnyékában meghúzódó erdei ösvény, az út szélét szerényen szegélyező Stációk, a kis tó csobogóval, faragott Mária szoborral: mind-mind megannyi felfedezni, bejárni való csoda.


A hivatalos programot néhány üdvözlő szó, egy vidám bemutatkozó játék után közös, batyus vacsorával kezdjük. Van, akivel egy - vagy több - Zoom csoport után most látjuk egymás először személyesen, de máris egy csapat vagyunk, egy igazi, összeszokott közösség. A találkozás örömével és lendületével vágunk bele az irodalomterápiába. Matuszka István irodalomterapeuta OH kártyával, és egy Szabó T. Anna verssel indít el bennünket belső kincskeresésünk útján.


Másnap délelőtt Béres Zsuzsival jógázunk. Az időjárás is kegyes hozzánk: éjszaka hatalmas vihar volt, most sem eső, sem hőség. A délutáni meseterápiára is a terasz viszonylagos hűvösében ülünk le. Czimer Györgyi önismereti tréner, meseterápiás csoportvezető egy indián mesét hozott nekünk. Vezetésével, a mese szálán, saját „erőállataink” nyomára bukkanunk. Rajzot is készítünk róla, és a főhős nyomdokán még a fiatal kutyák táncát is eljárjuk a végén.

Rövid pihenő után a Magyar Rákellenes Liga önkéntesét, Balogh Noémit, és barátnőjét fogadjuk. Ők a 3-1-2 meridián tornával ismertetnek meg minket: tapsolunk, térdet combot ütögetünk, és a híres „3-1-2 induló” ritmusára örömmel énekeljük. „100 évig élünk!!!”

Az együttlét energiái éltetik a csapatot. Este a tábortűz elmarad, mert tartunk a vihartól, helyette a teraszon gyülekezünk.

A kötetlen beszélgetés percek alatt spontán „hahota-klubbá” alakul. Azt hiszem, pár kilométerre is lehallatszott néha a nevetésünk. Sorjáznak a viccesebbnél viccesebb sztorik, de már szinte mindegy, hogy ki mit mond – teli torokból, kifogyhatatlanul nevetünk.

A vasárnap egy frissítő reggeli tornával indul, majd a kis tóhoz vezető erdei úton meditációs sétára indulunk. Erőforrásgyűjtő három napunkat egy közös kő-mandala építés zárja. Ahogy az apró köveket elhelyezzük, megosztjuk egymással érzéseinket, élményeinket. A zárókörben nagy ölelésekkel, és az újbóli találkozások ígéretével köszönünk el egymástól.


Az Élet Házát három napon át élettel töltöttük meg.
A közösség erejéből épített, nevetéssel, meghatottsággal, ráeszméléssel, a gyógyulás fájdalmával kisért, katarzissal teli pillanatokkal.

Emléke, ereje velünk marad örökre… de legalább a következő találkozásunkig biztos.


Ui: Ha kedvet kaptál és velünk tartanál Dobogókőre, még talán van 1-2 hely. Ide kattintva elolvashatod a részleteket!


Dr. Prezenszki Zsuzsanna