.png)
A tavaszi erdő valami egészen más. Egy különleges, megkapó csoda. A tavaszi erdő nem adja könnyen a kincseit. Ahhoz, hogy felfedezd, az kell, hogy magad is részévé válj a tájnak. Ott legyél igazán, nyitottan, készen az előbukkanó varázslatra.
A „sártaposó” túra, amiről ebben a blogban írok nektek, a Sár-hegyre vitt - 400 hektáros, védett területével, különlegesen gazdag növényvilágával a Mátra egyik legérdekesebb része.
Sár van is bőven, néhány lépés után már kilókkal nehezebb a bakancsunk az rátapadt ragacsos földtől. Bosszankodunk hát az út elején rendesen, mért erre indultunk, mért nem a másik úton.
Így van ez a városi emberrel, időbe telik, amíg lélekben valóban megérkezik, míg a bosszankodás jól bejáratott szokását maga mögött hagyja.
De csak néhány lépés, és a bosszúság oda, a természet, a táj átveszi az uralmat. Most már mindegy, hogy sáros-e az út, keskeny-e az ösvény, magával ragad minket az élmény.
A látkép egésze szikár, a fák még a télből hozott szürke ruhájukat viselik, de ha közelebb megyünk, látszik, hogy már pattan a rügy, az ágak végén ígérettől duzzad az apró, zöld hajtás. A cserjék szintje bátrabb, előrébb jár, már virágba öltözött szinte mindenütt.
Itt a galagonya kócos kis virágaitól fehérlenek a bokrok, ott a törpemandula telt rózsaszínben kibomló bimbói borítják a vidéket. A tavaszi hérics is kibontotta a szirmait, őt nem nehéz észrevenni, élénk sárga színével, mint megannyi, fűben virító, tenyérnyi nap, szinte hivalkodva kiált a figyelmünkért.
A fürtös gyöngyike sokkal rejtőzködőbb. Csak úgy odapillantva, messziről, azt hinnéd, hogy egy kis összegyűrt papírcsomó. Ha közelebb hajolsz, meglátod a száron sorakozó fürtös virágzat pici, kékes-lilás gyöngyeit. Az ibolya kis csapatokban – a híréhez méltón – szerényen kuksol a bokrok alján. Mellette, alig észrevehetően ott nyílik kevéssé ismert, de a tavaszi erőben gyakran felfedezhető testvére, a fehér ibolya is. A tavaszi lednek még észrevétlenebb. A szürke avarból épphogy kidugta a fejét, ő a melegebbet szereti. Nem siet, megvárja a tartósabb napsütést, mire bíborban-lilában virító kis szirom-vitorláit kibontja.
Ahogy hozzászokik a szemünk, egyre több a fűben megbújó apró csoda. A védett, ritka berki szellőrózsa már lassan elvirágzik, de lenyűgöző szimmetriával megszerkesztett fehér szirmával ott büszkélkedik a fák tövében ő is. Itt van az egzotikus apró nőszirom, mellette elegánsan ingatja a szélben a fejét a hosszú szárú kankalin.
A napsütötte tisztáson, ahol megállunk falatozni, előtűnnek a lepkék is: tarka gyöngyház lepke, hivalkodó nappali pávaszem. Csak néhány pillanaton múlik, hogy lencsevégre kapjuk egyik legszebb nappali lepkénket, a különleges, díszes farkú kardos lepkét. A végén leillan, ahogy a madarak is elbújnak ma előlünk, bár tele van velük az erdő. Minden irányból hallik a trillájuk, teli tüdővel éltetik a kikeletet.
Magasan szálló dalukat a poszméhek zümmögő basszusa kiséri. „Kvantum vigécek”- a férjem így nevezi őket. Bájosan ormótlan testükhöz képest olyan pici a szárnyuk, hogy a klasszikus fizika törvényei szerint nem repülhetnének, ezért kelt szárnyra róluk a legenda, hogy a „kvantumteret lovagolják meg”. Persze ők mit sem törődnek a fizikával, akár így, akár úgy, önfeledten repülnek virágról virágra.
A bércen, ahol megállunk egy rövid pihenőre, lelátni a környező településekre. Megannyi játékváros, a távoli, kék égbe olvadó apró házaikkal, templomtornyaikkal. Lenyűgöző a dimenziók végtelenje. Az egyik irányba a mikrovilágban feltáruló gazdagság, a másikban pedig a határtalan, tágas tér, a végtelenig táguló horizont.
Azért szeretem a túrát, mikor a természet a téli álomból ébred, mert sincs semmi, ami ilyen intenzíven késztetne a jelenlétre. A tavaszi erdő akkor tárul fel, ha átveszed a ritmusát, ha figyelsz a rezdüléseire.
És ahogy együtt lüktetsz a tájjal, egy pici szeleteként beleilleszkedve az univerzális rendbe, magad is része leszel ennek az erőtérnek. Átjár a fakadó rügy energiája, az újjászületés kirobbanó lendülete. Szinte a sejtekig hat ez a hatalmas rendező erő, szinte érezni, ahogy a molekuláid szintjén teremti benne újra a harmóniát.
Bízom benne, hogy hamarosan veletek járjuk újra az erdőt, együtt éljük át mindezt egy közös meditációs sétán, itt a Mátrában, vagy bárhol, egy talpalatnyi zöldben…