top of page

Most meditálunk, Manó?


„Túl gyorsan lapozol, nem tudom őket megcsodálni!” - A Manó pöröl velem megint, ahogy narancssárga leplébe burkolózva, elálló füleivel, hegyes sipkájában itt csücsül a bal vállamon.

Hát persze, a megszokott helyén…


Épp tavaszi virágok fotóit válogatom a képernyőmön, készülök a következő csoportra.

Valóban, egyik szebb, mint a másik, nem tudok betelni vele, de sietek, rengeteg dolgom van még.


- Észre sem vettem, hogy itt vagy! – vetem oda neki.

- Nem veszel észre? Na szép! Veled együtt készülök a meditációs csoportra. Igazán szórakoztató.

- Szórakoztatóóó? Már ne haragudj, Manó, ha valaki, akkor te igazán tudhatnád, hogy nem annak szánom. A meditáció komoly dolog. De látom az önelégülten vigyorgó képeden, hogy megint valami pimaszságon töröd a fejed. Min vihogsz ennyire?


- Hát veled valóban igazi szórakozás minden perc! Ilyen jó viccet még sosem hallottam: komoly meditáció! Azon töröm a fejem, hogy ki kellene próbálnom nekem is! De még jobb, ha Pó barátomat is beveszem, tudod a híres Sárkányharcost. Ő is minden huncutságra kapható. Kap egy bödön szilvásgombócot, és az lesz a dolga, hogy komolyan egye meg! Komolyan egye meg… hehehe… hát ez nagyon jó! Neki is irtóra tetszene, ezen nevetnénk egész este. Először azon, ahogy megeszi: nem tudom, figyelted-e, hogy Pó milyen viccesen eszi a szilvásgombócot, teletömi a száját, és…


- Már megbocsáss, meditációról beszéltem, nem holmi gombócevésről!

- Pónál az egy és ugyanaz. Nem figyelted, ahogy…

- Nem, nem figyeltem, és ha megengeded, nagyon sok feladatom van.


- Hm. Ez érdekes. Nem figyeled, Pó hogyan eszi a szilvásgombócot, rengeteg feladatod van… akkor meg mit akarsz a meditációval?!

- Hogyhogy mit akarok!? Meg akarom tanítani az embereket meditálni. Ez egy nagyon komoly cél!

- Hát ez egyre jobb! Hehehe…jaj, néz, még a könnyem is csorog, ez megint egy igazán jó este veled! Ezt is elmondom Pónak: megtanítani!

- Manó, nagyon örülök, hogy ilyen felhőtlenül szórakozol, de nekem komolyan…

- Már megint „komolyan”. Képzeld el, mi lenne velünk, ha én nem lennék itt. Mindent elárasztana a fenenagy komolyság. A végén úgy szétterjedne, hogy elérné szanzavéra barátomat is. Összefonnyadnának tőle azok a szép, fényes, égbetörő levelei.

- Jól halottam, te azon nevetsz, hogy én meditációt akarok tanítani? Szerinted ebben mi a vicces?!

- Tanítani…!

- ???

- Te meg akarsz embereket tanítani valamire, amit már tudnak?!


- Hát már hogy tudnák?

- Csak figyelj oda jobban. Azt sem vetted észre, hogy Pó hogyan eszi a szilvásgombócot…

- Manó, hagyd már azt a szilvásgombócot!

- Dehogy hagyom! Pont ez a lényeg. Nézd meg, pillanatok alatt, mindenféle flancos kurzus nélkül, hogy dühbegurultál. Erre mindenki pont ugyanígy képes! El nem tudsz képzelni fókuszáltabb állapotot, mint a düh! Próbálj valakit kibillenteni abból az állapotból, mikor dühös. Még meg is haragszik érte, és másodpercek töredéke alatt visszaállítja a figyelmi fókuszát a dühe tárgyára. Sőt, órákig, vagy akár napokig, ott tartja! Hát mi ez, ha nem a legintenzívebb meditáció!?

- Na jó, behúztál a csőbe, de ez akkor sem ilyen egyszerű. Van egy csomó dolog, amire szeretnék ugyanilyen intenzíven figyelni, de nem megy.

- Na erre visszatérünk, de van előtte egy másik kérdésem. Mondanál néhány szót a szádfáról?

- Ó, hogyne, boldogan. Nem is tudtam, hogy a szövésnél is itt voltál! Ugye, hogy varázslatos? Veszel néhány színes szálat, így, behúzgálod ebbe a lapos izébe, amit szádfának hívnak, utána csak fel le húzgálod, és – látod? – máris itt kacskaringózik a minta! De képzeld, van olyan is, ami váltott lyukú…

- Khm…

- … és akkor az alsó és felső vetőszál közé jön az, ami majd…

- Khöööööööm…!

- Bocsánat, nagyon beleéltem magam. … Már értem, mit akarsz mondani! Szóval mindenki számára van valami olyasmi, amire, ha ugyanilyen odaadással figyel, akkor az…

- Igen. Akkor az. Nevezd bárhogy ezt a figyelmet, ezt az átadottságot. Megmondom őszintén, nekem az a szó tetszett a legjobban, amit Vera mondott a legutóbbi csoporton: „ráfeledkezni”.

- Manó, tudod, mit? A fenébe a komolysággal, fenébe a feladattal, vissza a virágokhoz! Tényleg, olyan gyönyörűek! Folytassuk most akkor velük, de most ráfeledkezve – teljünk be a sok szépséggel.


Dr. Prezenszki Zsuzsanna