.png)
Szavak. Szavak varázslata, szavak bűvölete. Átka és gyógyító ereje. Manó jól ismeri a titkukat, és narancssárga leplébe burkolózva, két elálló fülével és pimasz, egykedvű derűjével megint itt dumál a vállamon...
- Manó, már megint valami pimaszságon töröd a fejed! Látom az önelégült képeden, ahogy itt vihogsz.
- Még mindig az jár az eszemben, amikor a múltkor azt mondtad: „kihozni valami értelmeset az életből”.
- Ezzel mi a baj?
- Az, hogy ha nem figyelsz oda, könnyen csapdába csalnak a szavak.
- Nem értem.
- Persze hogy nem. Ha értenéd, semmit nem akarnál kihozni az életből.
- Én azt gondolom, hogy az értelmes élet igenis nagyon fontos és értékes dolog.
- Én is ezt gondolom... Sőt, el sem tudod képzelni, hogy mennyire szeretném azt látni, hogy az emberek értelmes életet élnek.
- Megint kiforgatod a szavaimat.
- Talán ahányan vagyunk, annyi félét gondolunk arról, hogy mit jelent az értelmes élet.
- Arra igazán kíváncsi lennék, hogy mi az, aminek számodra értelme van.
- Szívesen elmondom.
Van néhány dolog…vagy inkább azt mondanám, hogy van egy olyan állapot, amiben dolgok számomra valódi értelmet nyernek.
Amikor csak nézem, ahogy a felkelő nap sugara játszik a víztükrön. Ahogy egy falevél táncol a szélben. Amikor érzem a frissen sült kenyér illatát. Vagy az örömöt, mikor egy kölyökkutya rohan oda hozzám. Ezeket nem kell kihozni az életből - benne vannak. Csak észre kell venni. A költők tudják, meg a gyerekek. Ők még ismerik azt a világot, ahol ezek a dolgok számítanak.
- Igen, a versek bűvöletét én is ismerem. József Attila sorától - „Hallod-e csont a csöndet, összekoccannak a molekulák” – vacogni kezdek. Egy szó sincs benne arról, hogy „hideg”, de ha olvasom, minta megdermedne tőle a világ.
- A szavak, csak úgy, köznapi használatban, nagyon pontatlanul fedik le egy jelenség igazi tartalmát. Legutóbb arról beszéltetek azzal a tiszta lelkű, sok fájdalmat megélt tanárnővel, hogy haragszik magára, amiért szolgalelkű.
- Annyit dolgozik, hogy nem marad ideje önmagára – de az összes „vétke” az, hogy lelkiismeretes, odaadó. Szereti a tanítványait, és a sikerük az ő sikere is. Szerettem volna, ha változik, ha jobban odafigyel a valódi szükségleteire, a testire is, a lelkire is. De azt iszonyú volt hallgatni, hogy haragszik magára. Nagyon szerettem volna, ha látja magát úgy, ahogy én látom…
- A végén arra jutottatok, hogy amit csinál, nem szolgalelkűség, hanem szolgálat. Ha valamit megnevezel, onnantól a rá illesztett szó tartalmát viszed tovább, nem a jelenséget. Ha valamit szolgalelkűségnek nevezel, az rezonál benned, az hat vissza rád. A szó beszűkíti, torzítja a valóságodat.
- Tényleg hányszor mondjuk, hogy „de hülye voltam”, amikor csak óvatlan, vagy figyelmetlen vagy fáradt… Milyen más lenne, ha azt mondanánk: „ó, ezt elnéztem”.
- Igen, sokszor elég lenne pusztán az éberség. Hogy odafigyelj arra, hogy mit mondasz. Semmi különös trükk – csak a tiszta, világos leírása a dolgoknak. Amiért ez igazán fontos az az, hogy ha egy torzított értelmezést viszel tovább, akármilyen hajánál fogva odarángatott is, a belsőd arra rezdül. Minden sejted. A csontjaidig hat… de az immunrendszeredig biztos.
- Akkor ennek a fordítottja is igaz?
- Így van.
- Ezt jelenti hát az éberség…
- Igen, ezt is.
- Is…?
- A világ tele van varázslattal. Közelebb, mint gondolod. A kérdés nem is az, hogy mennyire közel, hanem hogy meglátod-e.
- Segíts, mégis: hol találom? Hol tanyáznak a testet-lelket megváltó csodák?
- Hol máshol: itt és most. Csak légy éber…