Szegény gazdagok – avagy a marokkói esztergályos

Mitől gazdag egy élet? Mit nyújthat egyetlen pillanat? Milyen kincseink bújnak el úgy, hogy évekig nem vesszük észre…? Dénes a jól menő vállalkozó prototípusa. Ő az, akire azt mondják: a legszebb férfikorban van. Őszbe hajló fejjel is energikus, a tartása délceg, a tekintete nyitott. Barátságos, közvetlen, lerí róla, hogy jó sora van...


Gyermekei már önállóak, második felesége – az „igazi” – tejben-vajban füröszti, kenyeret süt neki, meleg vacsorával várja haza. Esténként nagyokat sétál Fickóval, néhány hónapja örökbe fogadott, torzonborz, kajla, csupaszív, csupa rajongás kutyájával.

Azt állítja, a barkácsolás a szenvedélye. De ahogy itt ülök és beszélek vele, immár sokadszor, rá kell jönnöm, hogy ez nem igaz.

Az igazi szenvedélye a munka. De gyilkos szenvedély ez, nem csak az idejét és kapcsolatait pusztítja. Amit senki nem hinne, ha ránéz: Dénest néhány éve tüdőrákkal operálták. Azt mondja, hajlandó mindent megtenni, hogy a mostani stabil állapotát megőrizze. Ha kell, változtat az étkezésén, ha kell, még többet mozog. Az utolsó vesszőig tökéletes, hajnalig tartó ügyintézés iránti odaadást azonban nem lehet kicsavarni a kezéből. Hiszi is, meg nem is, hogy annak, ahogy élt, annak, ahogy most is kizsigereli magát, bármi köze lenne az egészséghez. De hát mindig sokat dolgozott, évtizedekig bírta a teste, „rendesen” viselkedett, mi ez az egész? Miért lázadt ellene pont akkor, amikor új párját megtalálta, új otthonát kialakította, a műhelyét berendezte… Igen, már a műhelye is kész - régi vágya, hogy fúrjon, faragjon, hegesszen alkosson. Csak hát nincs még meg az a biztos anyagi háttér, amivel megengedhetné magának, hogy időt szánjon rá…

Ha milliomos lenne, esetleg, ha megnyerné a lottó ötöst…


Már magam sem tudom, hogyan, talán a kézművesség iránti közös szenvedélyünk kapcsán, de valahogy a marokkói esztergályosra terelődik köztünk a szó.

A marokkói esztergályos a mesés kelet egyik zsúfolt, zsibongó utcáján, a kis boltja előtt ül a földön, egy rongyszőnyegen. A világ legegyszerűbb, kőkorszaki esztergagépével.

Az „esztergapadja” egy íjhoz hasonló szerkezet, ami egy seprőnyélszerű farúdra van erősítve. A mester a bal kezével ezt az íjat húzza előre – hátra, ezzel tartja fenn az esztergáláshoz szükséges forgást. A bal lábával szorítja rá a kést a megmunkálandó fára, jobb kezével pedig a kést irányítja.

Bevallom, igen keveset értek az esztergáláshoz, de azt én is látom, hogy ami a szeme előtt zajlik: csoda. Dénes ezerszer látta már a videót, de egy ponton - mint aki nem tud betelni a látottakkal - ő is felkiált: nézd, ott a gyűrű! És valóban: követni szinte lehetetlen, de néhány perc után a szélesen mosolygó, íját vidáman rángató mesterember keze alatt egyszer csak ott terem a söprűnyélből lett sakkfigura, egy szabadon futó fa karikával a nyakán.


„Mindenféle célszerszámom van” - mondja Dénes. „Némelyiket még ki sem bontottam, ott sorakoznak gyári csomagolásban a polcon. Van olyan, amiből kettő, sőt három is van, és bizony előfordult már, hogy valamit ötször megvettem, mert megfeledkeztem róla. De ezt a bravúrt a legmodernebb eszközökkel sem tudnám megcsinálni”.


Néhány hét után találkozunk újra. Megilletődött, azt is mondhatnám ünnepélyes; de ami a legszembeszökőbb: sokkal, sokkal oldottabb, huncutabb, mint bármikor.

„Gazdag vagyok”- kezdi. „Amire mindig vágytam, most megtörtént: 'megnyertem' a lottó főnyereményt”.

Ahogy meséli: néhány nappal a beszélgetésünk után lement a műhelyébe, egy pillanatra megállt, vett egy mély levegőt, és számára is váratlanul - történt valami. „Akkor és ott rájöttem: milliomos vagyok. Az vagyok már mióta. Csupán az történt, hogy most észrevettem”.


Ahogy beszél, a kicsi szoba, ahol ülünk, varázslattal telik meg. Kiszakad a térből, időből, eltávolodik mindentől, ami hétköznapi, mindentől, ami szürke, megszokott. Ragyogóbbá válnak a színek, levegősebbé tágul a világ. Most már tudja: milliomos adott és kapott szeretetben. Milliói vannak szerelemben, megbecsültségben, kézügyességben, értelemben, kreativitásban, egészségben, barátokban, szerszámokban…


A kibontatlan szerszámok, gépek nagy részét elajándékozta. Amit az évek alatt - a soha-el-nem-ért gondtalanabb élet reményével - szenvedélyesen gyűjtögetett, nem jelent értéket többé. Örömet igen, lehetőséget is. Meg kihívást, kalandot, az alkotás örömét. De ahhoz elég, ami van. Ahhoz elég egy seprőnyélre rögzített, fel-alá húzgált madzag…


A pillanat varázsában József Attila megrázó verssora jut eszembe:

„Az Isten itt állt a hátam mögött / s én megkerültem érte a világot”.

Azt hiszem, jó lesz gyakrabban megfordulni…


(A marokkói esztergályos videója ide kattintva látható.)

149 megtekintés

Copyright: www.drprezenszki.hu . Minden jog fenntartva!

A weboldal bármely tartalma, szöveges, képi vagy egyéb eleme csak a jogi nyilatkozatban foglalt feltételek mellett használható fel.

Az ÁSZF ide kattintva, az Adatkezelési Tájékoztató pedig itt olvasható,

Kapcsolat: szervezes@drprezenszki.hu  

Webdesign: Bárd Noémi Polli , bard.n.pr@gmail.com

  • Facebook