top of page

Tanmese a tyütyőmadárról

Ha a madarak rendszertani osztályozásban keresed, nem találod. Nem is találhatod - a tyütyőmadár nevét én találtam ki. Kivételes madár, tanulhatnánk tőle…


Idén április első heteiben kezdődtek a hajnali madárfütty koncertek. Akkor figyeltem fel először a tyütyőmadár énekére is. A természet újjáéledt, és a tél szorításából szabaduló kis énekeseink friss lendülettel kezdtek a tavaszi feladatokhoz. Amiből van bőven - párt találni, fészket rakni, fenntartani az élet végetlen körforgását. Amikor pedig énekesmadaraink párt keresnek, teli torokból, megszállottan zengik hozzá a nótát. Álmatlan hajnalokon gyönyörűség a koncertjüket hallgatni.


A ház környékén, ahol lakunk, rengeteg a fa, így akad énekes is bőven. Nem lehet betelni az énekükkel, olyan sokszínű, olyan lelkes, fékezhetetlen életörömmel teli. A rohanós napokat már korán reggel bearanyozzák, úgy feltöltik a hallgatóság boldogság raktárát, hogy az egész nap kitart. Szinte vártam a korareggeli ébredéseket, még az álmatlanság sem érdekelt.


Csodálattal és ámulattal hallgattam a dalukból áradó sodró életigenlést.

Minél többször hallgattam az ezerfél hanggal zengő kavalkádot, annál többször észrevettem az ismétlődő dallam mintázatot. Ekkor figyeltem fel a tütyőmadár énekére. A tyütyőmadár trillája egészen sajátos. Teljes odaadással indul, de az első néhány ütemnél beragad. A kezdő néhány taktus úgy ismétlődik újra és újra, mint amikor valaki többször nekifut egy akadálynak. És amikor a sok nekibuzdulás után végre az igazi dallam jönne, csak egy egyszerű „tyütyő” sikeredik ki belőle.


A férjem is lelkes rajongója lett a tyütyőmadárnak. Hajnalonta együtt hallgattunk a próbálkozásait, közösen drukkoltunk neki. Mert próbálkozásból volt elég. Hajnalban ő nyitott, és késő este ő volt az utolsó, aki elhallgatott, és közben megállíthatatlanul nyomta a „tyütyő”-ket.

Gondolkodtunk sokat, hogy igazából milyen madár lehet, vizslattuk a környező lombokat, hátha egyszer megpillantjuk. Nem sikerült kukker végre kapni, máig nem tudjuk, kiféle, miféle szerzet lehet. Tanakodásunk során aztán arra jutottunk, hogy valószínűleg egy beszédhibás feketerigó.


Mért is írok erről? Mért zártuk szívünkbe a tyütyőmadarat?


Talán a töretlen lelkesedése miatt, ahogy fittyet hányva a világra, fittyet hányva saját ügyetlenségére teli torokkal fújta ügyetlen kis énekét.

Sokat gondolkodtam, hogy mennyire szerencsés a kis rigó, hogy nem embernek született. Mennyiszer megkapta volna, hogy „ez így nem szép”, „te ezt nem csinálod jól”. Hányszor nevették volna ki, hányszor éreztették volna vele, hogy „kilógsz a sorból”. Csúfolták, gúnyolták volna, míg teljesen felhagy a próbálkozásokkal, és maga is csak azt ismétli: „ez nekem nem megy”, „én erre nem vagyok képes”. Előbb-utóbb feladta volna, szomorúan és szégyenkezve éli le az életét.


De szerencséjére kis rigóként senkitől nem kapott csúfondáros megjegyzéseket. Senki nem vette el a kedvét a próbálkozástól, senki nem tanította meg arra, hogy ne bízzon magában.

És ami igazán érdekes: egyre többször fordult elő, hogy a mi kis beszédzavaros (vagy inkább énekzavaros😊) kismaradunk bevezető „pittyegését” nem az egyszerű „tyütyő”, hanem egy igazi, jól képzett énekesmadárhoz méltó, büszkén virított trillasor zárja le. Még nem mindig, de már jó néhányszor.

Gyakorolt és sikerült neki!

Mostanában nem halljuk már az énekét. Beszélünk róla, gondolkodunk, hol lehet. Elképzeltük, hogy talált egy kedves kis madár társat, fészket raktak, és önfeledten ülnek a tojáson…

Mi meg várjuk a jövő tavaszt, a sok kis utód, a következő generáció víg hajnali füttyét. Ha máshogy nem megy, hát egy teli torokból zengő tyütyővel a végén…