.png)
Engem is meglep, de egyre többször hívom a Manót. Bosszantanak a pimasz válaszai, az, ahogy narancssárga leplébe, meg titokzatos mosolyába burkolódzva ül itt a vállamon… De úgy megszoktam, hogy ha nem találom, már hiányzik:
- Manó, hol vagy már megint? Szükségem lenne rád újra! Tele van a fejem mindenféle hülyeséggel. Teljesen elárasztotta az agyam ez a rengeteg átgondolni való. Irtó fárasztó. Valahogy ki kellene üríteni az egészet.
- Kiüríteni? Az egészet? Szakvizsgák, a nagy nehezen összeszedett-vedett angol nyelvtudásod, emlékek, tervek…félek, egy ilyen kiürítéssel igazán rosszul járnál.
- Azt hittem, az a jó, ha kiürítem. Mint legutóbb, a „semmi csinálás”-nál. Olyan jól ment! Észre sem vettem, csak repültek az órák. Az összes elmaradt dokumentációt megírtam, mindenféle görcsölés, feszültség nélkül. Öröm volt az egész!
- Repültek az órák úgy, hogy ez előtt a villódzó izé előtt ültél és bámultad. Még csak fel sem álltál. Ezek után meg csodálkozol, hogy elfáradtál. Meg azon, hogy nem veled voltam. Egyébként, ha kíváncsi vagy, szanzavéra barátunkat látogattam meg. Nagyon kedélyesen elbeszélgettünk, megmutatta a három új hajtását… Csak zárójelben említem, igen hálás volt a múltkori tápoldatozásért. Olyan lelkesen mesélte, hogy milyen fényesen ragyogtak utána a klorofill molekulái. Igazán odafigyelhetnél, hogy legalább két hetente sort keríts a növényvédő oldatra. Ahelyett, hogy azt a sok marhaságot bámulod naphosszat. Ha mindig nézném a válladról, a jó ég tudja, mi minden betódulna az én sipkám alá is!
- Na látod! Akkor segíts! Azt akarom, hogy semmi se legyen a fejemben.
- Különös kérés. Szerinted az mire lenne jó?
- Hogyhogy mire?! Hát, hogy ne legyen benne ez a sok zagyvaság. Itt kavarognak a gondolatok, kergetik egymást.
- Hidd el, sokkal nagyobb baj az, amikor ez a kergetőzés leáll! Amíg ezt tart, létezel – és addig minden rendben van!
- Dehogy van rendben! Elhatároztam, hogy hallgatok rád, legalábbis megpróbálok, és elkezdem a dolgokat megcsinálni sorjában, lazán. Könnyedén, minden görcs, kapkodás, fölösleges feszülés nélkül. De amint egybe belekezdek, és már épp elmerülnék benne…Szóval épp azt kezdtem el gyakorolni, hogy ugyanolyan élvezettel írtjam az elmaradt ambuláns lapokat, mint legutóbb veled, de máris becsúszott egy újabb feladat, ami megzavarta az egészet.
- Csak egy? Akkor valamit mégis jól csinálsz!
- Megint a pimasz válaszaid! Jó, ha tudni akarod, nem egy gondolat tódul be, hanem rengeteg. Épp ez a baj, hogy ez a gondolat özön nem hagyja, hogy rendesen haladjak a feladataimmal. Hogy fogok ettől megszabadulni?
- Látom, ez így nem megy. Próbáljuk meg az ellenkezőjét. Mi lenne, ha nem kiürítenéd a fejed, hanem teletömnéd?
- Teletömni? De hiszen már úgy is tele van.
-Épp ez az, ehhez sokkal jobban értesz. Könnyebben menne.
- Teletömni. De mivel?!
- Mindazzal, ami körülvesz.
- Ami körülvesz?! Hát… van itt négy fehérre meszelt fal, az asztal, ahol ülök, a számítógépem – már ne is haragudj, Manó, ez most nem sokat segít.
- Nem, ha ezt a villódzó masinát bámulod, az valóban nem.
- Gondolod, hogy próbáljam meg én is a szanzavérával? Az elég furcsa lesz. Ha most látná valaki, hogy veled, meg a virágaimmal beszélgetek…!
- Hidd el, az a valaki, aki ezt látná, kicsit sem csodálkozna.
- Hát, próbáljuk meg. Tényleg, itt a három új hajtás! Hogy én ezt hogy nem vettem észre!? És nézd, a rózsaszín lepkeorchidea, amit a zumbás lányoktól kaptam, hozott egy új bimbót! Napok óta itt növekedhet már! Jaj, olyan izgatott vagyok, nálam még sosem virágzott orchidea!
- Tele a fejed, és tele a szíved. Végre! A „feladataid” helyett – végre az orchidea virága.
Bármibe fogsz is most, veled lesz, befészkelte magát a lelkedbe. A jelenlét apró bimbóként benned is új hajtást hozott – már csak az a dolgod, hogy vigyázz rá.