.png)
Ez a blog most kicsit más lesz. Kicsit tán hosszabb is, de érdemes belemélyednünk. Beszéljünk most egy nagyszerű emberről, aki elsőként kezdte terjeszteni hazánkban a filozófiát, hogy a test gyógyulása csak megfelelő érzelmi, családi és társadalmi támogatottsággal megoldható. A nagy útról, amit a pszichoonkológia a nyolcvanas évektől máig megtett. Arról, hogy milyen szerepe lehet a test gyógyulásában a léleknek?!
Június 20-án a Tűzmadár Ház szervezésében zajlott a videokonferencia, ami az egy éve ezen a napon elhunyt Rohánszky Magda munkásságának állított emléket. Rohánszky Magda nagyívű pályáját összefoglalni nem egyszerű feladat. Azt sem egyszerű érzékeltetni, hogy a daganatos betegek pszichológiai ellátásának kezdeti lépéseitől mostanáig milyen nagy volt az út.
Mekkora kihívást jelentett, amit ő vállalt, és mekkora eredményt hozott mindaz, amit képviselt.
Megtisztelő volt számomra, hogy Ruzsa Ágota - a Tűzmadár Ház jelenlegi vezetője - felkérésére az én előadásom nyitotta ezt a meghitt és tartalmas videokonferenciát. Elmondott gondolataimmal a Magyar Pszichoonkológiai Társaságot is képviseltem. A Tűzmadár Házban zajló műhelymunka bemutatása mellett közös meditáció, inspiráló szakmai és emberi beszélgetések, gondolatcsere gazdagították az egész napos programot.
A gyakorlati pszichoonkológia nagyon fiatal tudomány, megjelenése a ’70-es, ’80-as évekre tehető. A ’80-as években én egyetemista voltam. Akkor tanultam a lélekgyógyászat alapjait, amikor a világunkat addig elszigetelő vasfüggönyön épp az első rések, repedések támadtak. Hatalmas élményt jelentett átélhető közelségből részese lenni ennek a szellemi forradalomnak. Cikkeket, könyveket olvasni, előadásokat hallgatni mindarról, ami még egy pár évvel azelőtt is tiltott, tagadott volt.
Arról, hogy a test betegsége nem pusztán fizikai valónk megbicsaklása.
Hogy az ember lelki-szellemi dimenziója elengedhetetlen, elvitathatatlan része – vagy sokkal pontosabban - alapvetően meghatározó része a létezésünknek. Akkoriban hallottunk elsőként arról, hogy a test betegsége üzentet hordoz. Hogy a szervezetben beállt elváltozások egy mély, szimbolikus nyelven az emberi létezés egészében beállt zavar tolmácsolói. Választásomat – hogy orvosként nem „csak” a test gyógyításával szeretnék foglalkozni – ezek azt évek alapvetően meghatározták.
A ’80-as évek szellemei reneszánsza, a beáramló, üdítően friss és felkavaróan szép elmélet azonban nagyon messze esett az akkori orvoslás valóságától. A daganatos betegek előtt titkolták a diagnózisukat. Még azoknak a segítő szervezeteknek is, akik a rákkal érintettek érzelmi-pszichés támogatását vállalták fel, tilos volt kimondani a „rák” szót. A betegségre mint „dolog”-ra utaltak; a kötelező előírás kényszerében így tovább táplálva az érzést valami homályos, vészjósló, szégyennel teli helyzetről, amit még megnevezni sem szabad.
Ma visszanézve szinte elképzelhetetlenül nagy dolog volt az, amikor néhány bátor lélek, néhány harcos és tiszta szellem a daganatos betegség ügyét, a daganattal érintett betegek érzelmi támogatását zászlajára tűzte. Rohánszky Magda közéjük tartozott, közöttük is az első volt – nem csak a szó időrendi értelmében. Magda volt az egyik alapítója a Magyar Pszichoonkológiai Társaságnak. A Társaság keretein belül ő indította el a hazai szakemberképzést. Magda nevéhez fűződik a pszicho-onkológia pszicho-szociális-onkológiává való kiterjesztése.
A filozófia, hogy a test gyógyulása csak megfelelő érzelmi, családi és társadalmi támogatottsággal megoldható.
Hozzá kötődik a Tűzmadár Ház életre hívása, és ennél valami sokkal több: a Tűzmadár szellemiség megalapozása. Amit ő létrehozott, modell értékű volt, és modell értékű máig: talán a világon sincs még egy olyan intézmény, ahol a tudományos szakmai igény ilyen pontos és finom egyensúlyérzékkel fér meg a kiegészítő terápiás eljárások sokaságával.
A ’80-as évek óta, a kezdetektől, nagy utat tett meg a pszichoonkológia is. A daganatos betegség, mint „dolog” körüli titkolózás és tanácstalanság évtizedei után mára már kormányrendelet mondja ki a pszichológiai szakember létének szükségét az onkológiai osztályokon. Szakmai állásfoglalás van arról, hogy mind a betegséggel érintettnek, mind családjának nem csak szüksége, de joga is van a lelki támogatáshoz.
A segítséghez való jog deklarálása mellett, az egyre szaporodó ismeretek ellenére is, még mindig komoly vita zajlik arról, hogy mi a szerepe a betegség kialakulásának a hátterében a személynek, az élettörténéseknek. Hogy mennyi vezethető vissza a stresszhatásokra, vagy arra, ahogy az életünkben megjelenő kihívásokat kezeljük.
Tudunk olyan környezeti ágenseket, olyan genetikai hajlamot, letérést, ami biztosan felelőssé tehető a betegség kialakulásában. Nem tudjuk még ezt biztosan – tudományos bizonyítottan - a lelki történéseket illetően. Azt azonban mindenfajta bonyolult vizsgálódás nélkül hitelesen állíthatjuk, hogy akármilyen szerepe is volt az érzelmi, lelki tényezőknek a betegség előtt, azok azonnal hangsúlyossá válnak, amint valaki ezt a kemény diagnózist megkapja.
Ez a három betűs szó, „RÁK” - nagyon nagyot csap. Felborít mindent, ami addig volt.
Megkérdőjelez minden addigi alap értéket, kétségbe von olyan dolgokat, amiknek a léte mindaddig természetes volt. Kihúzza az ember lába alól a talajt.
Akármit is gondolunk arról, hogy mi volt a szerepe előtte, a diagnózis után elemi igénnyé válik, hogy a test kúrálását a lélek gyógyításával is kiegészítsük. A sebész kése, a sugárterápia, a hagyományos, és egyre modernebb és okosabb kemoterápiás eljárások elérik és kipusztítják a szervezet számára ártó sejteket – ez óriási mankót jelent a betegséggel való megküzdésben. De a tumor regressziója, vagyis a selejtes- káros sejtek számának a csökkenése, nem egyenlő a félelemmel teli, önmagába vetett hitét, biztonságát vesztő szenvedő ember EGÉSZ- ségének a helyreálltával.
Ahhoz valami más, valami több kell. Több – de egészen egyszerű dolgok.
Egy együtt gyógyuló közösség. Az érzés, hogy olyanok között vagyok, akiket megértek, akik megértenek. Számos formája lehet. Akár Mese-csoport, akvarell festő kör, színjátszó kör- a lényeg a katarzis felszabadító ereje. Közös nyújtózás, légzőgyakorlatok… A közösség, a felszabadult együtt lét, a teremtő aktivitás…. Tehető ez vizsgálat tárgyáva, bizonyítható tudományos eszközökkel? Egy dologgal biztosan mérhető a hatékonysága: a szemek csillogásával. A meghatottságtól, a hosszú ideje beszorított, és végre kiengedett fájdalom könnyeitől, az adott és kapott támogatás örömétől csillogó szempárokkal.
Rohánszky Magda csillogással töltötte meg a Tűzmadár Házat. Fájó, de nemes hagyatékul, munkásságának méltó emléket állítva őrizzük, ápoljuk tovább ezt a csillogást - emberként, szakemberként egyaránt.
Photo by Yuris Alhumaydy on Unsplash