• zsuzsannaprezenszk

Változás: a legnagyobb lépés a nulladik!

A változás természetes velejárója az életünknek. Érzések, gondolatok, helyzetek jönnek, majd átalakulnak… Van, amikor a vágyainkkal összhangban haladunk, de van, hogy minden szándékunk ellenére valami más sül ki belőle, mint szeretnénk, és nem értjük, hogy miért. Ilyenkor segít a háttérben megbúvó csapdák felderítése.


Mikor úgy véljük, készen állunk rá, hogy valamin változtassunk, minden olyan egyszerűnek tűnik. Kitaláljuk, mit nem szeretnénk, és azt is, hogy helyette mit igen. De nem számolunk az első akadállyal, a „megértés csapdájával” - azzal, hogy attól, hogy értjük valaminek az észszerűtlenségét, még messze van az, hogy meg is tudjuk változtatni. Erről szólt az előző „Változás” bejegyzés. (Ha kihagytad, ide kattintva elolvashatod.)


Ha a megértés „aha-élmény”-szerűen jön, egy szemvillanás alatt minden világossá válik. Szeretjük ezeket a pillanatokat, ilyenkor úgy tűnik, hirtelen minden a helyére került.

De csak úgy tűnik: ugyanis a barázdák még nincsenek a helyükön! 😊 Mégis, olyan erős hittel rögzült belénk, hogy ha valamit ilyen tisztasággal átlátunk, akkor természetes, hogy meg is tudjuk csinálni, hogy ha nem sikerül egyből, azonnal elbizonytalanodunk. Jön a magyarázat is: „nekem ez nem megy… nincs hozzá érzékem…” - és a kezdeti lendületnek lőttek.

Ha nekiindulsz, hogy valamin változtass, az első lépés, hogy számolj az idegrendszer „barázda természetével”.

Vagyis, hogy minden készség, képesség - minden gondolat, sőt érzés – kellő ismétlés után hagy nyomot az agyban. Egy új barázda kialakulásához idő és gyakorlás szükséges!

Sőt, a ráfordított idő és ismétlés mellett is, a változás hét lépésben zajlik.


A kívánt eredményt a hetedik lépcsőn éred el, és a dolognak az a természete, hogy a hetedik lépcsőre csak a hatodikról léphetsz. A hatodikra az ötödikről… és így tovább. Nincs olyan, hogy egyből az ötödikre, vagy főleg egyből a hetedikre ugrasz - nem hagyhatsz ki egyet sem.

Még izgalmasabbá teszi a dolgot, hogy a hét lépcsőt megelőzi egy nulladik – és talán ez a legjelentősebb. A folyamat ugyanis ott indul, amikor felismered, hogy van egy ártó, hátráltató, megbújva zűrzavart okozó működésed.

Pl. ha fiatal nő vagy - de akár férfi… esetleg középkorú vagy idős nő vagy férfi, szóval bárki -, aki az önbizalomhiány igen elterjedt szenvedélyének hódol, megeshet, hogy ha valaki az utcán rád néz és mosolyog, te azt hiszed, valami nincs rendben veled. Kócos a hajad, vagy koszos a ruhád, nevetségesen nézel ki…

De elérhetsz egy pontra, amikor elkezd gyanússá válni, hogy aki mosolyog, szimpatikusnak talál, és nem kinevet.

Felismerheted, hogy a kishitűséged csapda.

A magadról alakított képen csak akkor változtathatsz, ha számolsz vele, hogy hamis.

Vagy pl. van egy olyan rossz szokásod, hogy ha a főnököd rád mordul, megijeszd, te egyből mentegetőzni, magyarázkodni kezdesz… Ilyenkor jön persze az, hogy: „már hogy lenne ez „rossz szokás”!? Ez a realitás!!! (Jó öreg realitás, megint bűnbakká lett - írok néhány szót az érdekében egy későbbi bejegyzésben😊) Ki mer a főnöknek ellentmondani ebben a kemény világban, ahol egy munkahelyre három jelentkező van…?! Jobb, ha meghunyászkodsz és csendben teszed a dolgod, mielőtt az utcán találod magad…!” Igen ám, de eljöhet az a pont, amikor észreveszed, hogy ezzel valami nem stimmel. A szomszéd irodában egy másik, veled azonos korú és beosztású kollégád sosem kerül ebbe a helyzetbe. Ha valamivel nem ért egyet, azt elmondja. Világosan megfogalmazza a szempontjait – amit aztán persze vagy elfogadnak, vagy nem… - ,de még sosem került az utcára. Sőt, komolyan veszik, a véleményét is rendszeresen kikérik.


No de térjünk vissza a nulladik lépéshez: a nulladik lépésben az a különleges, hogy ez az a pont, ahol rájössz, hogy valami elcsúszott, észrevétlenül máshogy alakult, mint szeretnéd. Valami megbújva rombol, talán valami olyan, amiről sokáig azt hitted, hogy az úgy természetes… Holott az a valami nem természetes, csak számodra megszokott.

Nos, ha erre a pontra elértél: dicsérd meg magad érte!

(Ez is igazi kihívás, mert annyira más, mint ahogy szoktunk bánni magunkkal) Ez olyan szokatlan és olyan fontos, hogy leírom még egyszer, ismétlőjellel: ha elérted a 0. szintet ǁ: dicsérd meg magad érte! :ǁ. Ahányszor csak belebotlasz régi, nemszeretett működésedbe, ǁ: dicsérd meg magad érte! :ǁ.

Persze nem azért, mert csinálod, de azért igen, hogy észrevetted!

Hiszen:

„Csak akkor tudsz elkerülni egy csapdát, ha tudod, hogy ott van!"

Amikor újra és újra felhúzod magad, hogy „már megint ezt csinálom”, a magad kárhoztatása elviszi a változásra szánt összes energiát. Az, hogy tudatosuljon az adott működés, kihagyhatatlan, sőt, szükséges! Itt, ebben a fázisban alakul ki - a felismeréssel és az ezért önmagadtól önmagadnak adott dicsérettel – hogy kiélezetté, éberré válj rá. Megalapozza, hogy később megtehesd a változás következő hét lépcsőjét – de ezekről már a következő bejegyezésben írok majd.

204 megtekintés

Copyright: www.drprezenszki.hu . Minden jog fenntartva!

A weboldal bármely tartalma, szöveges, képi vagy egyéb eleme csak a jogi nyilatkozatban foglalt feltételek mellett használható fel.

Az ÁSZF ide kattintva, az Adatkezelési Tájékoztató pedig itt olvasható,

Kapcsolat: szervezes@drprezenszki.hu  

Webdesign: Bárd Noémi Polli , bard.n.pr@gmail.com

  • Facebook