.png)
Izgalmas kaland a blogírás: arról írtam a közelmúltban egy sorozatot, hogy - minden ellenkező híreszteléssel és félelemmel szemben – változni és változtatni lehet, sőt, egyszerű, és ez a változás agyi „barázdáinkban” is megjelenik. Közben az olvasói visszajelzésekből pedig úgy tűnik, az én írásom is beleszaladt egy „barázdába”. Túl sokszor írtam le azt a szót, hogy „gyakorlás”…
Mert igen, az rögzült legtöbbünkben, hogy változtatni lehet ugyan - de csak jó sok munkával. Rengeteg, fárasztó, unalmas, de főleg iszonyú erőfeszítést igénylő, verítékszagú munkával. Közben az alapszabály az, hogy minél jobban utálod, annál jobban szorítsd össze a fogad az (el)várt eredmény érdekében.
Nagyon sokan úgy nőttünk fel, hogy az elismerés, a megbecsülés, csak akkor jár – másoktól és magunktól - ha:
elértél valamilyen „kimagasló” teljesítményt, de legalábbis valami teljesítményt,
ez egy olyan teljesítmény, amit mások azért nem értek le, mert nem tudták olyan nagyszerűen sanyargatni magukat,
te ettől leszel jobb és értékesebb, mint bárki más.
Furcsa szerzet az ember... Aprócska, esetlen kis lényként pottyanunk erre a világra, és utána évekig – ha nem évtizedekig – családunk odaadó gondoskodására szorulunk. Egy kiscsibe, egy-két perccel azután, hogy világra jött, a saját lábára áll – a szó átvitt értelmében is. Nekünk alapelemünk a szeretet. Ahhoz, hogy azzá váljunk, amik valójában lehetünk, elengedhetetlen édesanyánk csillogó szeme. Ez az édes szempár még mostoha is lehet, sőt, akár két apai szempár is, ha úgy hozza a sors – a lényeg, hogy rajongó, biztató, mély odaadással kísérje minden rezdülésünket. Hogy azt tanuljuk meg belőle, hogy egyediek, megismételhetetlenek, pótolhatatlanok vagyunk. Meg ennél még valami sokkal többet. Azt, hogy mindehhez egyetlen dolgot kell tennünk: létezni.
Persze tudom, most nem csak kisgyereket nevelő szülők kapják fel a fejüket: „de hát a szabályok”...! Igen, a szabályok nagyon fontosak; az is, hogy betartsuk, az is, hogy betartassuk. Fontos, hogy legyen következménye az odavaló, és a nem odavaló viselkedésnek is. De ez soha, azaz soha nem lehet a szeretet mércéje. A szeretet önmagában hordozza, hogy pusztán azért jár, mert vagy. Ha bármi egyéb feltételhez kötődik, az onnantól nem szeretet.
Az egyik legdurvább csapdánk a feltételhez kapcsolt, teljesítmény alapú önértékelés.
Sokszor, ha olyan szituációba kerülsz, ami visszatérő nehézséget jelent, pontosan tudod, mit súg a szíved. Tudod, hogy most kellene az asztalra csapni, vagy ha nem is odacsapni, valahogy rendesen, méltón kiállni magadért. De valami mélyen megbújó félelem elgáncsol. Valahol, legbelül, a lelked legrejtettebb zugában, mély és kiapadhatatlan sóvárgás él benned. A Gyermek, akinek szerettei rajongó tekintete a forrás, szomjazik. Bármit, bármit megtennél, hogy szeressenek. Jó akarsz lenni, elfogadott, mert csak így lehetsz békében önmagaddal és a világgal. Ha az az ára, akkor kizsigereled önmagad. Feladod a vágyaid, az egészséged. Ha kell, a létezésed.
Az igazi tragédia az, hogy hiába. Soha nem lesz és nem volt szeretet, ami ezt kéri - az áldozatod hiábavaló.
Mit tehetsz akkor?
Merd ezt a hiábavalóságot meglátni, merd megélni. Sirasd el a múltat. Mindent, ami elsiratandó - és utána ne nézz vissza. Vess véget annak, bármekkora is a kísértés, hogy a múltad fájdalmait ismételd. Tartsd észben, hogy itt vagy. Akárhogy is, felnőttél. A Gyermek köré növesztettél egy hatékony, értelmes, önrendelkező lényt – még ha néha magad sem hiszed el, hogy az. Ezzel a Felnőttel szövetségben sokkal többre vagy képes, mint valaha is hitted.
Ha akarod, játékká "ronthatod" a gyakorlást. A tanulást felfedezéssé, kíváncsi izgalommá.
Leállhatsz, ha fáradt vagy.
Bármikor dönthetsz úgy, hogy valamiből eleged van.
Akármikor kezdhetsz valami újat.
Ráismerhetsz, hogy akár „sikerült” valami, akár nem, közben ezer élménnyel lettél gazdagabb.
De a legfontosabb: nézhetsz önmagadra büszkén, szeretettel.
Akkor is, ha lusta vagy, akkor is, ha friss. Akkor is, ha ügyes, akkor is, ha béna. Akkor is, ha jókedvvel csinálsz meg valamit, akkor is, ha nyűgösen.
A bénán és nyűgösen megsütött kakaós palacsinta ugyanolyan finom, mint a fitten és frappánsan elkészített lekváros. És sokkal-sokkal finomabb mint a soha el nem készült, tökéletes túrós.