Vendégblog: Az elmét nem lehet gúzsba kötni

Amikor csoportokat kezdtem tartani, elhatároztam, csak olyat csinálok, amin magam is szívesen vennék részt. Azt hiszem, ez eddig sikerült is. Talán azért, mert a csoport légköre, a résztvevők megélése a mai napig inspirál, repít engem is. Megtisztelő a bizalom, amikor ismeretlen emberek nekivágnak velem az útnak, és öröm a sok apró (meg nem is olyan apró) csoda, amit az úton tálalunk közösen. Ezúttal vendégblogot olvashattok itt az oldalamon, amit Kati írt, aki személyes és online tréningemen is vett már részt. Köszönöm az írást Kati, köszönöm az együtt töltött időt. Köszönöm mindenkinek aki velem tartott, velem tart...


"Dr. Prezenszki Zsuzsanna hat plusz egy alkalmas csoportos online tréningje gyorssegélyt ígért a koronavírus idején. Úgy gondolom, célját nem csak elérte, de túl is teljesítette. Egy kicsit távolabbról, a korábbi, még az offline időkben zajlott tréningnél kell kezdenem. Alapvetően ódzkodtam mindenféle csoportos terápiától. Az a része nem volt ellenemre, hogy meghallgassam mások gondolatait, ráhangolódjak a többiek érzéseire, sőt... Az viszont idegen volt tőlem, hogy – akár mégoly rokonszenves, de – ismeretlen embereknek magamról beszéljek, feltárjam a talán még számomra is rejtett bensőmet. Azért jelentkeztem mégis Zsuzsa csoportjába, mert úgy éreztem, tartozom ennyivel „szamár testvérnek”, aki évtizedek óta szolgál engem. (Szent Ferenc nevezi szamár testvérnek a saját testét Nikosz Kazantzakisz regényében.) Nem hittem volna, de már az első alkalommal szárnyakat kaptam a csoportban, és a különös, mással össze nem hasonlítható erőtérben megtanultam újra repülni. Visszatért az a képességem, ami valaha, gyerekkoromban megvolt, nem csak bennem, mindannyiunkban: a „csiribú, csiribá”, ott vagyok, ahová varázsolom magam, az vagyok, akinek-aminek teremtem magam. És szamár testvér követ.

Épp akkoriban találkoztam Ottlik Géza Próza című írásával (nincsenek véletlenek!), amelyben azt mondja: az ember lényegének egészen kicsi része az, ahová, a társadalmi szerepe, például a foglalkozása alapján besorolja – és tegyük hozzá: sokszor betegítő satuba szorítja – magát (vagy ahová mások sorolják be, és tartják prés alatt). A lényünk nagyobbik része ugyanolyan körvonalazhatatlan valami, mint öt- vagy hétévesen. Meghatározhatjuk, beírhatjuk magunkat az igazolványunkba asztalosként, közgazdászként, íróként, ahogy tesszük is a felnőttvilágban, de azért jó, ha időnként összekacsintunk a tükörrel, és tudjuk, hogy igazából ürgék vagyunk, akik az égbolt alatt összevissza járkálnak mindenféle dolguk után, és időnként mondjuk, írnak, ha éppen megy nekik. Weöres Sándor azt mondja: velem már minden megtörtént tízéves koromig; a játékokban meghaltam, feleségül vettek, gyerekem lett, király voltam, sárkány voltam. Igazi frissítő zuhany lenne az a gyerekkorból fakadó hozzáállás, hogy a létezés a fontos, a pillanat megélése, mindegy, hogy éppen mit csinálunk. Ha valami nem megy, akkor nem megy, kitalálhatunk mást, ami örömöt vagy legalább feszültségcsökkenést okoz. Ezt a szabadságot, a képzelet szabad szárnyalását adta nekem a Zsuzsa vezette csoporttréning annak idején, amikor valóságos közös térben, fizikai közelségben voltunk.

Az online foglalkozások azt mutatták meg, hogyan tudunk a szükségből erényt kovácsolni. A virtuális teret is erőforrásnak tekintettem, ahol mindenki betesz valamit a közösbe. És működött! Csak egy icipicivel több fantázia kellett, mint az „igazi” találkozókon, csak egy kicsivel nagyobb elrugaszkodás a rögvalóságtól, hogy ugyanúgy érezzem magam, mint anno. Ráadásul a plusz fantáziabefektetés kimondottan jó tett, hiszen éppen az a „dolgunk”, hogy a mindig kéznél lévő képzelőerőnket hívjuk segítségül a gyógyulásunk vagy inkább az egész-ségünk érdekében. Nagyszerű volt együtt lenni, tanulni Zsuzsától és egymástól, közösen meditálni, aztán ülepíteni mindazt, ami tetőtől talpig átjárt.

Zsuzsa minden összejövetel végén megkérdezi, ki mit visz magával. A csoporttársak gondolatainak, érzeteinek megismerése számomra a legnagyobb nyereségek közé tartozik. Mindig lenyűgöz, mennyire színesek, megismételhetetlenül egyediek vagyunk mindannyian és micsoda erő rejlik a kollektív tudásban. Az útravaló hosszan kitart, és szinte észrevétlenül beépül a napi rutinomba. Ennél többet aligha adhat egy tréning. A legörömtelibb felismerés az volt, hogy az elmét, a szellemet nem lehet gúzsba kötni.

Sem offline, sem online.


Kati "

Photo by Sage Friedman on Unsplash

Copyright: www.drprezenszki.hu . Minden jog fenntartva!

A weboldal bármely tartalma, szöveges, képi vagy egyéb eleme csak a jogi nyilatkozatban foglalt feltételek mellett használható fel.

Az ÁSZF ide kattintva, az Adatkezelési Tájékoztató pedig itt olvasható,

Kapcsolat: szervezes@drprezenszki.hu  

Webdesign: Bárd Noémi Polli , bard.n.pr@gmail.com

  • Facebook