Vendégblog: mentális nagytakarítás

Így karácsony elteltével is jól esik emlékezni az ünnepre, s ugyanúgy készülődünk, mint akkor. Csak immár egy másik ünnepre: az Új Év fogadására. Az alapítványi karácsonyunkon Sári Edina írónő megtisztelt minket azzal, hogy felolvashattuk az írását. Most itt is közzé adjuk, hogy együtt gondolkodhassunk el rajta: "új évet tiszta gondolatokkal, üres lelki pakkal érdemes kezdeni."


Ma, öt órakor szinte teljességgel kizártnak tartottam, hogy akár az orrom hegyét is kidugjam a lakás ajtaján, nemhogy alul öltözve lemenjek futni a ködös zimankóba. Mégiscsak szenteste szent reggele van…

Aztán az évtizede belém ivódott kényszertől fűtve, mégis felöltöztem és egy münchauseni lendülettel kitoltam magamat az utcára. Rögvest beszippantott a köd, misztikus láthatatlanságba burkolóztam. Ez tetszett, egyre jobban éreztem magamat, rövidesen a nyakamból is kezdett kiállni a tegnapi csomagcipelésből adódó görcs, és a lábaim is engedelmeskedve rótták az ezerszer taposott, jól ismert utat. A tó körül csak madárhangokat lehetett hallani, és a láthatatlan kandelábereken homályos narancsszínű pontok ültek a semmi hegyén. Egyszerre volt szürreális és mégis nagyon valóságos a külső világ.

A futásban az a jó, hogy amint haladok előre az igazi térben, aközben párhuzamosan belső utazásokat teszek.

Ilyenkor, karácsonykor és az új év előtt fontosnak tartom elidőzni a múlt egy vagy több szegletében ülő, velem történt eseményen, egyiket-másikat díszes dobozba zárni, piros maslit kötni rá, felcímkézni, és feltenni a boldogság-polcra, ahonnan időnként leemelve, kicsit leporolva, ajándékként ragyoghat rám az emlék. Voltak azonban olyan dolgok, találkozások is ebben az évben, amiket nem érdemes és nem is szabad őrizgetni, azokat a felejtés mélységesen mély kútjába dobom, mert csak feleslegesen foglalja a helyet a lelkemben.

Bár kevesebbet utaztam, azért jöttem-mentem, sokakkal sokat beszéltem, vigasztaltam, támaszt nyújtottam, reményt vagy éppen vicces pillanatokat adtam az írásaimmal. A történtek szintetizálásához szükségem van a belső csendre, aminek az idejét megteremtem magamnak, amikor szükségem van rá. Ez a tudatosság.

Új évet csak tiszta gondolatokkal, üres pakkal érdemes kezdeni.

Amikor a magasság felé tör a libikóka lelkemet tartó része. Már a mentális nagytakarításra vége felé járok, jól haladok, mert bár a munka nagyja az enyém, vannak segítőim is, a családom, a barátaim, akik ott állnak ugrásra készen a kis seprűikkel és megtisztítják az agyam legeldugottabb területeit is a szeretetükkel és a figyelmükkel. Én is sokuk segítője vagyok és bízom abban, hogy ahol én sepregetek, ott kitehetjük a „Tiszta udvar, rendes ház” táblát, mert jól takarítom a lelküket a szeretetemmel.


Ma, hajnali hatkor megszólalt a Rezső téri templom harangja, olyan erőteljesen és messze zengőn, mintha nem is ülne köd a városon. Talán a gyér forgalom az oka, hogy nincs, ami elnyomja a tiszta hangokat, mert az emberek idén már korábban kezdtek valódi, belső utazásba a kinti tülekedés helyett és az otthon melegségét, a legszűkebb családdal való, meghitt együttlétet választották.

A város felett a várakozás csendje honol. A várakozásé az esti csengettyűhangra, a gyermeki énünkben élő, nagybetűs karácsonyra, az éjjel megszülető fényre, az örök holnapra, amikor feltámad a remény és végre elhisszük, hogy

a szeretet és a boldogság alanyi jogon jár nekünk.

73 megtekintés0 hozzászólás

Copyright: www.drprezenszki.hu . Minden jog fenntartva!

A weboldal bármely tartalma, szöveges, képi vagy egyéb eleme csak a jogi nyilatkozatban foglalt feltételek mellett használható fel.

Az ÁSZF ide kattintva, az Adatkezelési Tájékoztató pedig itt olvasható,

Facebook nyereményjátékunk szabályzata itt elérhető.

Kapcsolat: szervezes@drprezenszki.hu  

Webdesign: Bárd Noémi Polli , bard.n.pr@gmail.com

  • Facebook