Zsuzsa IMG_5141_edited_edited.jpg
Rólam

Dr. Prezenszki Zsuzsanna vagyok, pszichiáter, pszichoonkológus.

 

Ha pályám fontosabb állomásait nézem, már orvosi tanulmányaimat azért kezdtem, mert vonzott a lélek titkos, rejtelmes világa. Az egyetemi évek alatt egyre érdekesebbnek és varázslatosabbnak láttam a test működését. Megfogott a szépség, amit a szervezetünk rejt, és az érdeklődésem hamar afelé fordult, hogy mi lehet a kettő közötti összefüggés. Hogyan hat egymásra lélek és test? Van-e kölcsönösség érzelmeink, meghatározó életeseményeink, és szervezetünk működése között?

Így jutottam el a pszichoonkológiáig, ami számomra a híd, ami a szervezet fizikai és emocionális, lelki részét összeköti. A pszichoonkológia az a terület, ami a daganatos betegséggel kapcsolatos érzelmi történéseket tudományos szinten vizsgálja, és a feltárt eredmények mentén, a lélekgyógyászat eszközeivel támogatja a betegséggel érintett embert, és környezetét.

Több mint 20 éve foglalkozom daganatos betegek pszichés támogatásával. Szakmai életem meghatározó része volt a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézete, ahol 10 éves pszichiátriai osztályos gyakorlat után pszichoonkológiai működésem kezdtem. Jelenleg magánorvosként dolgozom, emellett daganatos betegeket támogató civil szervezetek munkáját is segítem, és részt veszek a szakemberképzésben.

Vezetőségi tagja vagyok a Magyar Pszichoonkológiai Társaságnak. Alapító tagja vagyok az "Összehangolva - Gyógyít a képzeleted!" Alapítványnak, az „Összehangolva – A benned rejlő gyógyító erő” módszer kidolgozója. Alapítványunkat két segítőtársammal azzal a céllal hoztuk létre, hogy  olyan módszert adjunk daganatos és egyéb krónikus betegséggel küzdők kezébe, ami támogatja a testi-lelki egyensúly visszaállítását, és segíti az ezt megtartó életmód és szemléletmód kialakítását.

Gyógyításban eltöltött éveimet végigkíséri egy idézet. Hamvas Béla egyik ott felejtett könyvében találtam, még frissen végzett orvosként, első ügyeleteim egyikén: a Taoista Kung Fu-ce néhány sora.

"Húsz évesen sokat tanultam.
Harminc évesen tudtam, mit akarok.
Negyvenéves szilárdan álltam.
Ötven évesen megtanultam hallgatni.
Hatvan évesen megtanultam hallgatni a szívem szavára ... és ezt a törvényt már nem léptem át"

Hallgatni megtanultam - azt remélem, a szívem szavára is. Mindazoktól, akik mellé kísérőül szegődtem, éveken át szavaikat követve, fájdalmaikat, örömeiket átélve azt is megtanultam, hogy sokkal több lehetőség rejlik bennünk, mint gondoljuk. Sokkal gazdagabb belső erőforrásunk tárháza, mint amiről tudunk, mint amit a hétköznapokban elérünk, amivel gazdálkodunk.

Szervezetünk működése - ahogy egyetemistaként ráismertem - valóban egy igazi csoda, valódi titok. Bár nincsenek hozzá biztos kulcsok, mindig megéri az út, a kaland: elindulni felfedezni a bennünk rejlő lehetőségeket. Még akkor is, ha erre valamilyen testi vagy lelki krízis kényszerít.

 

Ezen az úton "ha velem jössz, veled megyek…”