top of page

Étkezési tanácsok daganatos betegeknek

Étkezési tanácsok daganatos betegeknek

Kisa Judit dietetikus, diplomás táplálkozástudományi szakember több mint 25 éve foglalkozik onkológia betegek megfelelő táplálkozásával.
Cikkünkben a daganatos betegségek kapcsán felmerülő leggyakoribb étkezési kérdésekre kértünk tőle válaszokat.

Kisa Judit dietetikus neve hallatán az onkológia területén dolgozó szakemberek és az elmúlt harminc évben daganatos betegként kezelt emberek ezrei bólintanak: „Igen, tudom, ki ő, volt szerencsém hozzá.”. 


-Ha valaki megkapja a diagnózist, hogy daganatos beteg, radikálisan változtatnia kell az étkezésén?

- Véleményem szerint nem kell a betegnek gyökeresen átalakítani az étkezését. A célnak megfelel és nagyban elősegítheti a gyógyulását, ha tesz pár lépést az egészségesebb, teljesebb értékű étrend felé. Sokszor igyekszem megértetni a beteggel, hogy nem kell radikálisan megváltoztatni az egész addigi életét, bár vannak, akiknek az az útjuk, hogy egyik pillanatról a másikra átváltanak. De a többségnek elegendőek kisebb változtatások, módosítások is. Fontos, hogy ne legyen az étrend miatt lelkiismeret furdalásuk, ne legyenek frusztráltak, mert az sokkal többet árt, mint amennyit egy nagy változtatás használt volna.


– Mi lehet az a pár alaplépés az egészségesebb élet felé?

-Például nem süt bő, finomított olajban. A vörös húsok, feldolgozott húskészítmények helyett szárnyasokat, saját pástétomot fogyaszt. Kerüli a gyorsan felszívódó szénhidrátokat a kenyér-, és pékáruknál. Alacsonyabb zsírtartalmú tejtermékeket választ. Krumpli helyett párolt zöldséget eszik köretként. Kevesebb édességet eszik, inkább gyümölccsel helyettesíti azt. Ez elsőre rengeteg, de az egészség felé vezető változás, amit el kell fogadtatni a családtagokkal is.

Vannak persze önsegítőnek beállított könyvek, amik a gyors és teljes váltást, mint az eredményesség egyedüli fokmérőjét mutatják be. Ez csalóka dolog, az alapjukként szolgáló történetek sokszor épp azért lesznek híresek, mert egyedi eredmények, amik kilógnak sorból és nem alkalmasak a többség számára. Nem baj persze, ha a betegek érdekességképpen elolvassák ezeket, mert minél több információforrásból szemezgetnek, annál biztosabb módszert alakíthatnak ki saját maguknak. Ha viszont valamiben nem érzik jól magukat, valamivel szemben erős ellenállásuk van, akkor az inkább ártalmas, mint hasznos, bármennyire is divatos, illetve „csoda” kategória.


– Mi a „Kisa Judit-féle” dietetikai módszer alapja?

– Nagyon egyszerű a módszerem, a természetességen alapul. Én alapvetően az egészséges táplálkozást képviselem betegségtől függetlenül. A diéta, mint gyógyétkezés természetesen egyénfüggő és mindig személyre szabott. A sokszínűség mellett a minőség a vesszőparipám, emellett pedig a mérték. Gyümölcsből, zöldségből, gabonából mindig sokféle legyen, ne egyfélét favorizáljunk! Figyelni kell a beltartalom minőségére és milyenségére is, hogy azok kiegészítsék erősítsék egymás hatását.

A másik vezérelvem, hogy ha a hozzám forduló személy - akár beteg, akár egészséges –rátalál a saját útjára, például a vegán vagy a makrobiotikai étkezés híve lesz teljes meggyőződéssel, és jó érzésekkel, akkor nem beszélem le róla, hanem támogatom őt abban.


–A pandémia bezártságában még csalogatóbb a hűtőszekrény és nehezebb betartani a szabályokat. Hogyan másszunk ki ebből a csapdából?

– Az egyik válasz a „húzd meg-ereszd meg” taktika. Ha állandóan „ereszd meg” van, megengedő vagyok önmagammal, hogy jöjjön a rántott hús és a csoki torta, utánam a vízözön, akkor annak meglesz a böjtje. De ha észszerűen és ritkán engedünk a csábításnak, akkor igenis együk meg jóízűen, lelkifurdalás mentesen, minden falatot kiélvezve azt a szelet sütit vagy rántott húst. A trükk, hogy a beteg az „engedd meg” fázis előtt mindenképpen olyan ételt egyen, ami lassítani fogja a gyors felszívódású szénhidrátok beépülését a testébe, és nem okoz cukorsokkot. Lehet ez például egy jó sok zöldségből és gabonából álló egytál étel. És az „ereszd meg” után a következő étkezés megint legyen egy könnyű, zöldséges-gyümölcsös fogás, például egy smoothie, amibe aztán mindent bele lehet tenni, a mélyhűtött áfonyától kezdve a zöldségeken át az idénygyümölcsökig bezárólag, ízlés szerint.


– A biotermékek étkezésbe emelése ajánlott?

– A bio termesztés az áru tisztasága miatt mindig jó választás, de nem kell görcsösen ragaszkodni hozzá. Amennyit a pénztárcánk, az ár-érték arány, és a "macerás" utánajárás megenged, annyit vásároljunk. Együnk lehetőleg hazai, de még inkább idényben termő zöldség- és gyümölcsféléket.


-Van köze a táplálkozásnak a daganatos megbetegedésekhez?

– Kutatások kimutatták, hogy a minél természetesebb étrend betegségmegelőző hatású lehet, mert a sejtek regenerációjában is szerepet játszik, de a táplálkozás nem mindenható sem a megbetegedésben, sem a gyógyulásban.


– Létezik különböző daganatfajtákhoz különböző diéta?

– Nem és nem is kell törekedni erre. Alapvetően ugyanaz a javaslatom minden betegnek, amiket már elmondtam. Persze időről-időre felmerülnek a táplálkozástanban új ötletek, friss kutatások, melyek eredményeit hangoztatják. Véleményem szerint a természetességre törekvés, a mértékletesség a gyógyulás, illetve az egészség záloga. Amit el kell fogadnunk: daganatsejtet nem tudunk befolyásolni étkezéssel.


– Cukormegvonással sem?

–Nem. Szénhidrátmegvonással sem tudjuk kiéheztetni a daganatsejteket. A rákos sejt olyan, mint egy magzati sejt: ha valamire szüksége van, megszerzi magának a növekedéshez, életben maradáshoz és a szaporodáshoz.


– Tehát akkor a tejtermékről sem kell lemondaniuk a betegeknek? A cukor után ez a második mumus.

– Nem, ezzel sem tudjuk sem pro, sem kontra befolyásolni a daganatos sejt életét.


– Milyen a tanácsod azoknak, akik túl vannak a műtéteken, kezeléseken, és remélhetőleg a teljes gyógyulás útjára léptek?

– Ugyanaz javasolt, mint a kezelések alatt: minőségi, színes-illatos, friss, éltető és élhető étrend, sok folyadékkal kísérve, jóízűen, életörömmel és mértékletesen fogyasztva.


Tudástárunk második cikkében Kisa Judit a kemoterápia kellemetlen hatásainak csökkentéséről, a tápszerek és a vitaminok használatáról ad tanácsokat az érintetteknek, mely ide kattintva olvasható.


(Kisa Judittal az interjút készítette: Sári Edina)

bottom of page